Navigációs menü
A  A+  A++
Tartalom rész kezdete

Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj

Javaslattételi felhívás

Az idei tanévben is meghirdetésre kerül a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj

 A Pénzügyminisztérium 2020/2021-es tanévben is megjelentette a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjra vonatkozó javaslattételi felhívását. Az első alkalommal tavaly decemberben meghirdetett díj a  pénzügyi tudatosság fejlesztése során kimagasló tevékenységet végző, vagy kiemelkedő teljesítményt nyújtó, kivételes, egyedi eredményeket elérő diákokat, hallgatókat, pedagógusokat, valamint oktatási intézményeket hivatott elismerni.

 Az előző évben meghirdetett díjjal a rendkívül magas színvonalú tevékenységet végző jelöltek közül egy oktatási intézmény, négy pedagógus, valamint négy tanuló részesült elismerésben. Az ünnepélyes díjátadó és a szakmai tapasztalatcserét célzó konferencia a járványhelyzet miatt ugyan elmaradt, de a díj odaítélése még így is sikeres kezdeményezésnek bizonyult. Sajnos a járványhelyzet erősen korlátozza a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó tanórai, illetve tanórán kívüli programok megvalósítását. Bízunk azonban abban, hogy az elkötelezett oktatási intézmények, pedagógusok és diákok megtalálják azokat az alternatív, online kommunikációs csatornákat, amelyek használatával a járványhelyzetben is megvalósulhat a pénzügyi szemléletformálás. A díj 2020/2021-es tanévre történő meghirdetése ezt a munkát kívánja ösztönözni.

 A díj három kategóriában kerül odaítélésre: 

  • Tanuló vagy hallgató
  • Általános vagy középfokú iskolai pedagógus
  • Általános vagy középfokú iskola

 A díjban részesülő személy, illetve oktatási intézmény oklevelet és pénzjutalmat kap. A díjhoz tartozó pénzjutalom összege tanuló vagy hallgató esetén 150 000 forint, pedagógus esetén 500 000 forint, oktatási intézmény esetén 2 000 000 forint.

 A díjazottak kiválasztására az oktatási intézmények fenntartói, vezetői, illetve az iskolai szintű szülői munkaközösségek tehetnek javaslatot írásban. A javaslat indoklásaként kérjük röviden bemutatni a díjazásra javasolt  

  • tanuló vagy hallgató tevékenységét, amellyel hozzájárult a diáktársak pénzügyi kultúrájának fejlesztéséhez,
  • pedagógus pénzügyi nevelési tevékenységét, különös tekintettel az innovatív és gyakorlatorientált, illetve a helyi sajátosságoknak megfelelően alkalmazott módszerekre,
  • oktatási intézményben folyó tanórai és/vagy tanórán kívüli programokat, amelyek a diákok pénzügyi ismereteinek és tudatosságának fejlesztését szolgálják, különös tekintettel az innovatív és gyakorlatorientált, illetve a helyi sajátosságoknak megfelelően alkalmazott módszerekre.

 A javaslatokat a pénzügyminiszter által felkért személyekből álló ötfős bizottság értékeli, amelynek tagjai a Pénzügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakterületért felelős állami vezetői. A bizottság elnöke Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára.  A bizottság értékelésének figyelembevételével a díj adományozásáról a pénzügyminiszter dönt.

 A díjak ünnepélyes átadására a 2020/2021-es tanév végén, később megjelölt időpontban kerül sor.

 A javaslatokat 2021. május 31-ig lehet elektronikusan eljuttatni a Pénzügyminisztérium Pénzügyi Szabályozási Főosztálya részére a putudatossag@pm.gov.hu e-mail címre. A javaslat beérkezéséről a Pénzügyminisztérium elektronikus úton visszaigazolást küld. A díjjal, illetve a javaslattétellel kapcsolatos további információ a ugyanezen e-mail címen kérhető.

 A javaslattételi felhívás megtalálható a következő linkre kattintva: