Készpénzkímélő Iskolák
A fizetéssel járó adminisztráció csökkentését, a fizetési folyamatok felgyorsítását, valamint az ehhez kapcsolódó pénzügyi ismeretterjesztést és szemléletformálást tűzi ki célul a „Készpénzkímélő Iskolák” kísérleti program. A projekt 2018 márciusában indult 15 innovációra nyitott iskolában. A fejlesztések három fázisban az iskolák gazdasági folyamatait, a szülői befizetéseket, valamint a gyerekek költéseit érintik majd. A cél a pénzügyi tudatosságra nevelés, valamint készpénz helyett a korszerű, elektronikus fizetési megoldások használatának ösztönzése.
A projekt a Mastercard Europe Magyarországi képviselete kezdeményezésére, a Pénzügyminisztérium, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Deloitte szakmai támogatásával valósul meg.
Az edukációs program pilot fázisában legfeljebb 15 hazai középiskola számára teszik elérhetővé azokat az innovatív megoldásokat, melyek az elektronikus fizetési módok elterjedését ösztönzik.
A készpénzkímélő megoldásoknak köszönhetően gyorsabban és rugalmasabban intézhetők a pénzügyek, kevesebb sorban állásra és borítékos befizetésre lesz szükség. A befizetések akár online (otthonról) is kezdeményezhetők.
A fizetési felületek használata egyszerű, a befizetések átláthatóbbá, nyomon követhetővé válnak. Mindez a tanárok és a szülők számára is nagy segítséget jelenthet, hiszen mentesülhetnek a gyakran időigényes ügyintézés és adminisztráció terhei alól.
Hosszútávon pedig az önkéntes szülői befizetések és terembérbeadások elektronikus útra terelése lesz a feladat, de a tervek között szerepel a kifejezetten gyerekek számára fejlesztett alkalmazások bevezetése is.
Varga Mihály pénzügyminiszter az Óbudai Árpád Gimnáziumban adta át az egyik telepített POS terminált. A teljes cikk elérhető a fenti képre való kattintással.
A PM pénzügyekért felelős államtitkára 2018 márciusában tartott sajtótájékoztatóját az alábbi képre kattintva olvashatja el: