Hírek

Tegyünk közösen az élelmiszerpazarlás ellen!
Ön tudja, mennyit költött a múlt hónapban élelmiszerre? 2020-as adatok alapján a családi költségvetés legjelentősebb kiadási tétele az élelmiszerek költsége. Ez egy átlagos magyar háztartás kiadásainak 26,1%-át jelentette. Egy 2021. év végén és 2022. év elején készült országos, reprezentatív kutatás alapján a magyar háztartásokban fejenként évente 65 kg élelmiszerhulladék keletkezik. Ez hozzávetőlegesen 45.000 forint egy főre jutó veszteséget jelent éves szinten. Nem mindegy tehát, hogy milyen élelmiszereket választunk, mennyit veszünk belőlük, és az sem, hogyan készítjük el és tároljuk őket.
10-ből 8 magyar kellemetlenül érzi magát, ha élelmiszert dob ki – írja a nemrég publikált tanulmány. Mégis évente fejenként 45.000 forintnyi élelemiszert dobunk a kukába, ez az összeg pedig egy négyfős család esetében már 180 ezer forintra rúg. Ha mindazt az alapanyagot nem kellett volna megtermelni, csomagolni, elszállítani, máris hatalmas lépést tettünk volna a Föld és a saját jövőnk, nem utolsó sorban pedig a pénztárcánk érdekében.
Hogyan hat az élelmiszertermelés és -ellátás a klímaváltozásra?
A világ élelmiszer-ellátó rendszere felelős a légkörbe kerülő üvegházhatású gázok 30%-áért, míg az élelmiszer-termelés az emberiség kibocsátásának szintén közel harmadát teszi ki.
- A világ mezőgazdasági területeinek 75%-át az állattenyésztés használja fel takarmánynövények termesztésére, kaszálóként vagy legelőként. Ehhez a legtöbb országban erdőirtással szereznek újabb megművelhető területet.
- Ezen kívül a kérődző állatok és a trágya hatalmas mennyiségű metángázt juttatnak a légkörbe. A metánnak a szén-dioxidnál 28-szor nagyobb a globális felmelegítő képessége (GWP-értéke).
- Jelentős környezeti terhelést jelent az élelmiszerek szállítása és az élelmiszeripari termelési folyamatok során felhasznált fosszilis tüzelőanyagok (szén, kőolaj és földgáz) miatti üvegházgáz-kibocsátás is.
- Mindezek mellett számolni kell a világ növekvő népessége és az egyre jelentősebb húsfogyasztás okozta keresletbővüléssel is.
Hogyan csökkenthetjük az élelmiszerhulladékot otthon?
- Tervezzük meg előre a heti menüt és a vásárlást, így csak a szükséges mennyiséget vesszük meg.
- Ha mégis marad kidobásra váró élelmiszer, és van rá lehetőség: komposztáljunk.
- Keressük a közeli lejáratú termékeket, ha tudjuk, hogy biztosan elfogyasztjuk őket – ezek gyakran leértékelt áruként várnak bennünket a polcokon, ami még kedvezőbb a pénztárcánknak is.
A vásárlásról és a hulladékcsökkentésről, ezáltal a kiadások csökkentéséről bővebben a Családi Zöld Pénzügyek oldal Fenntartható konyha (mnb.hu), valamint Klímabarát tányér – megfelelő étkezési szokásokkal a környezetért (mnb.hu) cikkeiben olvashat.
További hírek
-
A hitel nem ajándék - Tudnivalók a fogyasztási hitelekről
A karácsonyi ajándékok vásárlásakor előfordulhat, hogy nem bevételeinkből vagy megtakarításainkból …
-
Megnyílt a regisztráció a PÉNZ7 oldalán!
Tisztelt Pedagógus! Köszönjük megtisztelő érdeklődését a PÉNZ7 rendezvény iránt. A PÉNZ7 pénzü …
-
Gazdaság-pénzügy - GFM: jövőre 10. alkalommal rendezik meg a PÉNZ7 rendezvény sorozatot
Budapest, 2023. november 8., szerda (MTI) - A pénzügyi és vállalkozói tudatosságot interaktív eszkö …
-
Kreatív alkotó feladat segíti a diákok pénzügyi tudatosságának fejlesztését
November 27-ig lehet pályázni a Pénziránytű Alapítvány diákoknak kiírt Alkotópályázatára. A feladat …