Hírek

Nagyon jó közösség alakult ki a pénzügyi szakkörön
A Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj diákkategóriájának egyik győztese Fregán Doroti, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium tanulója. Doroti már általános iskolás kora óta bővíti pénzügyi ismereteit, amelyeket a gyakorlatban is kipróbálhatott, hiszen tudását a család vállalkozásában is kamatoztatni tudja. A pénzügyek mellett több nyelven beszél és komolyan érdeklődik a történelem iránt. Doroti győzelméhez a versenyeredmények mellett az is hozzájárult, hogy igazi közösségi emberként a gimnáziumi rendezvényeken népszerűsíti a pénzügyi tudatosságot.
Hogyan kerültél kapcsolatba a pénzügyekkel, a közgazdaságtannal?
7. osztályos koromban csöppentem bele a pénzügyek világába. A Vigyázz, kész, pénz! nevű vetélkedőre jelentkeztünk osztálytársaimmal. Rinfel Mónika tanárnő nyújtott segítséget a felkészülésben.
A díjra felterjesztő intézményvezető, Horváth Attila kiemelte, hogy évek óta meghatározó résztvevője vagy az iskolában működő pénzügyi szakköröknek. Mesélnél erről?
A versenyek során nagyon megszerettem a pénzüggyel kapcsolatos témákat, ezért nem volt kérdés, hogy folyamatosan fejlesszem magam. Rinfel Mónika tanárnő szervezett pénzügyi szakkört a gimnáziumban, minden héten egyik délután tartotta. A versenytársaimmal nagyon szorgalmasan készültünk óráról órára. Olyan ismeretekre tettünk szert, amik a hétköznapokban nagyon fontosak és hasznosak. Nagyon jó közösség alakult ki a szakkörökön.
Számos versenyen értél el jó eredményt. Melyik verseny tetszett neked a legjobban és miért?
Számomra a Pénzsztár nevű verseny volt a legmeghatározóbb. Nagyon színvonalas versenynek tartom, amikor megnyertük, felülmúlhatatlan örömet éreztem.
Hogyan készülsz fel a megmérettetésekre?
A felkészülésben a legtöbb segítséget a tanárnő nyújtotta. Részt vettem szakkörökön, sok szakirodalmat olvastam.
A javaslattétel során az intézményvezető hangsúlyozta, hogy nem pusztán a gazdasági ismereteid szélesek, hanem rendkívül tájékozott vagy a történelmi kérdésekben is. Emellett több nyelven is beszélsz. Mennyiben segítettek ezek az ismeretek a felkészülésben?
Angolul és olaszul beszélek, érdeklődöm az idegen nyelvek iránt. Rövidtávú céljaim között szerepel egy harmadik nyelv megtanulása is. Mind az idegen nyelvek, mind a történelmi ismereteim is sokat hozzátettek a versenyeredményeimhez. Sok helyzetben megkönnyítették a felkészülésemet. A pénzügyekhez és a közgazdaságtanhoz nagyon közel áll a történelem. Egy-egy jelenség megértését megkönnyítette a háttértudásom.
Mik a terveid, hogyan képzeled el a jövődet?
Jelenleg az ELTE ÁJK joghallgatója vagyok, most fejeztem be az első évemet. Terveim között szerepel egy közgazdaságtani egyetem elvégzése is, hiszen a joggal nagyon jó párost alkotnak. Még nem alakult ki pontos jövőkép a fejemben, nagyon színesnek és érdekesnek találom a jogot, sok lehetőséget tartogat. Későbbi tanulmányaim során, illetve szakgyakorlatok segítségével szeretném eldönteni, hogy pontosan milyen irányba szeretnék majd szakosodni.
További hírek
-
Zöldülő pénzügyek
A Magyar Nemzeti Bank törvényben is előírt zöld mandátummal rendelkezik, így elkötelezetten és aktí …
-
Hatodik alkalommal hirdettek győztest a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyen
Egy hónapon át mérte össze tudását több mint ezer gimnáziumi diák a Privátbankár.hu Kft. versenyén. …
-
Tudatos nyaralástervezés
Egy nyaralás költségei jelentősen megterhelik a családi kasszát. Akár külföldi, akár belföldi …
-
A szabadban mozogva még a tanulás is könnyebb - Közel 14 ezer diák játszott a PénzFutamon
Márciusban 4 278 csapat, összesen 13 717 általános- és középiskolás diák tette próbára pénzügyi tudá …