Hírek

Minisztériumi támogatás a diákok pénzügyi ismeretének bővítéséért

A Pénzügyminisztérium összesen 20 millió forinttal segíti tíz olyan alapítvány szakmai projektjének megvalósulását, amelyek az iskolákkal együttműködve a gyerekeket játékosan, interaktív módszerekkel ismertetik meg a mindennapi pénzügyekkel.

 A kormány pénzügyi tudatosságot fejlesztő stratégiája kiemelt hangsúlyt helyez arra, hogy minél hatékonyabb eszközökkel és minél szélesebb körben szólítsa meg a fiatalabb korosztályokat - emelte ki Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár hozzátéve, hogy ezt a célt szolgálta a Pénzügyminisztérium azon pályázata, amellyel a hagyományos tanórai kereteken túl szakemberek bevonásával példaértékű programok születhetnek.

 A gyakorlatban már megvalósult egyes projektek igazolják, hogy a fiatalok sokkal nyitottabbak és érdeklődőbbek egy-egy téma iránt, ha azt játékosan és kreatív feladatokon keresztül sajátíthatják el – mutatott rá Gion Gábor. Az egyik nyertes szervezet például nyolc állomáson keresztül navigálja végig úgy, egy izgalmas, játékos akadálypályán a gyerekeket, hogy közben a diákok a legfontosabb pénzügyi ismereteket is elsajátíthatják. Hiánypótló továbbá az a nyertes pályázat, amelyik sajátos nevelési igényű, valamint hátrányos helyzetű gyerekeket ismertet meg a mindennapi pénzügyekkel és a takarékoskodás fogalmával. Ugyanakkor nagy eredmények várhatók az informatikai készségeket integráló különleges pénzügyi társasjátéktól is – tette hozzá az államtitkár.

A témáról bővebben az alábbi képre kattintva tájékozódhat:

Csatolt fájlok

További hírek