Hírek

Miniszteri elismerés az Európai Pénzügyi Kvíz magyar győztesének
A tizenöt éves Strasszer Zsófia magabiztos tudással utasította maga mögé 28 ország 54 versenyzőjét az Európai Pénzügyi Kvíz április 20-i döntőjében. A pénzügyi tudatosság fejlesztéséért végzett sokrétű munka beérett – fogalmazott Varga Mihály, mikor személyesen köszönte meg a 15 esztendős diáklánynak, valamint iskolája, a budapesti Keleti Károly Közgazdasági Technikum igazgatójának, Vasné Botár Ágnesnek a szép és büszkeségre okot adó eredményt.
Varga Mihály pénzügyminisztériumi dolgozó szobájában fogadta a fiatal bajnokot, aki elmondta, hogy az április 20-i versenyt a koronavírus-járványra való tekintettel online keretek között rendezték meg. A kérdésekre angolul kellett válaszolni, és végig bízott benne, hogy jó eredményt ér el. Az iskola is nagyon büszke a 9-dikes diáklányra – árulta el Vasné Botár Ágnes igazgató, aki a pénzügyi tudatosság fejlesztését kiemelten fontos feladatnak tartja. Az iskola egy emberként szorított Zsófiért, hatalmas öröm és elismerés számunkra az eredmény.
A budapesti Keleti Károly Közgazdasági Technikum már hosszú évek óta a pénzügyi ismeretek oktatása és terjesztése mellett tette le a voksát – hangsúlyozta az igazgató, aki elismeréssel szólt Zsófit felkészítő kollégája, Hegyi Viktória munkájáról is. Az iskola 2010-ben elnyerte a Kiemelt Pénziránytű Iskola elismerést is, amely cím előfeltétele, hogy iskolafejlesztési, pedagógiai munkája keretében kiemelkedően magas színvonalon és példamutató módon képviselje a gazdasági nevelés, valamint a pénzügyi ismeretterjesztés értékeit. A 2016/17-es tanévtől minden osztályban a Pénzügyi és vállalkozási ismeretek tantárgyat is oktatják korszerű, interneten elérhető digitális tananyagtartalmakat is felhasználva – tudtuk meg, hogy miért is olyan eredményes az iskola.
A korábban Brüsszelben megrendezett, a pandémia miatt viszont második éve online formában, angol nyelvű páneurópai versenyen 28 ország 50 ezer diákja indult el. A European Money Week rendezvénysorozat részeként szervezett Európai Pénzügyi Kvíz döntőjébe 55 diák jutott be.
Az Európai Bankföderáció által életre hívott European Money Week rendezvénysorozat célja, hogy már fiatal kortól segítse a pénzügyek iránt érdeklődő diákokat ismereteik bővítésében, és felhívja a figyelmüket a mindennapi pénzügyi tudatosságra.
Magyarország 2014 óta résztvevője az European Money Week eseményeknek, a széleskörűen ismertté vált PÉNZ7 programmal, ami az európai országok között immár hagyományosan az egyik legtöbb fiatalt elérő esemény. A hét éves múltra visszatekintő PÉNZ7 rendezvénysorozaton idén 171 ezer, hét év alatt pedig több mint 1,1 millió általános- és középiskolás foglalkozott szervezett keretekben a pénzügyi alapismeretekkel.
Az Európai Pénzügyi Kvíz magyar döntője a PÉNZ7 részeként került megrendezésre 78 hazai diák online vetélkedésével. A 15-16 éves fiatalok között megvalósult verseny magyar és angol nyelvű kérdésekkel mérte fel a pénzügyi jártasságot, tudatosságot. A győztes és iskolája az Európai Bankföderáció által felajánlott 3000 eurós fődíjában részesül.
További hírek
-
Zöldülő pénzügyek
A Magyar Nemzeti Bank törvényben is előírt zöld mandátummal rendelkezik, így elkötelezetten és aktí …
-
Hatodik alkalommal hirdettek győztest a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyen
Egy hónapon át mérte össze tudását több mint ezer gimnáziumi diák a Privátbankár.hu Kft. versenyén. …
-
Tudatos nyaralástervezés
Egy nyaralás költségei jelentősen megterhelik a családi kasszát. Akár külföldi, akár belföldi …
-
A szabadban mozogva még a tanulás is könnyebb - Közel 14 ezer diák játszott a PénzFutamon
Márciusban 4 278 csapat, összesen 13 717 általános- és középiskolás diák tette próbára pénzügyi tudá …