Navigációs menü
A  A+  A++
Tartalom rész kezdete

Hírek

Mester és tanítványai – a kőszegi pénzügyi sikerek nyomában

Kőszeg egyik iskolája már bevonult a magyar irodalomtörténetbe, a határ közeli város gimnáziuma pedig az elmúlt években a pénzügyi ismeretekkel összefüggő versenyeken írt történelmet. A Jurisics Miklós Gimnázium és Kollégium sikereiről az intézmény földrajz- és pénzügytanára, Kiss Zoltán beszélt a Pénziránytű Alapítvány által készített interjúban.

A pénzügyi tudatosság fejlesztésének igénye egyre szélesebb körben mozgatja meg az iskolákat, tanárokat, diákokat. A mindennapi életben hasznos ismeretek és képességek oktató, nevelő munkába integrálására a Pénziránytű Alapítvány is nagy hangsúlyt helyez, s támogatja a jó gyakorlatok megosztását. Egy kőszegi iskolában évek óta fantasztikusan eredményes pénzügyi ismeretterjesztő munka folyik, melynek eredményeként a diákok szinte minden pénzügyi versenyen megszerzik a dobogós helyek egyikét.

A Budapesti Értéktőzsde a Pénziránytű Alapítvánnyal együttműködésben megvalósított tőzsdejátékán a BÉT Részvényfutamon már szinte hagyomány, hogy elindulnak és a legjobbak között szerepelnek a kőszegi Jurisics Miklós Gimnázium és Kollégium diákjai. A gyerekek motiválásának kulisszatitkairól és a kimagasló eredmények mögött meghúzódó munkáról kérdeztük az iskola földrajz és pénzügy tanárát, Kiss Zoltánt, hazánk egyik legnagyobb „tanár-tőzsdeguruját”.

Kiss Zoltán, a kőszegi Jurisics Miklós Gimnázium és Kollégium tanára, a BÉT Részvényfutam 2021 „Legjobb tanár” díjazottja.

2018 és 2019 után ezúttal is a Jurisics Gimnázium delegálta a legsikeresebb, a BÉT Részvényfutam végére 20,8 százalékos hozamot elért játékost. A „Legjobb tanár” kategóriában 2019-et követően ismét te nyertél, Zoli. Hogy indult érdeklődésed a tőzsde és a tőzsdei szimulációs játékok iránt?

A 2008-as válság indított el ezen az úton. A válság szerencsére a családunkat nem érintette, de láttam, hogy milyen sok ember évtizedes munkája ment tönkre. Akkor gondoltam arra, hogy ez így nem mehet tovább, a következő generációknak sokkal mélyebb pénzügyi ismeretekkel kell rendelkezniük.

Nemcsak te, hanem az iskolátok is elkötelezett a pénzügyi tudatosság iránt. Hogy kezdődött mindez a Jurisicsban?

Első lépésünk az volt, hogy kezdeményezésemre iskolánk csatlakozott a Pénziránytű Iskolahálózathoz. Kezdetben csak szakköri jelleggel, majd ahogyan lehetőség adódott rá, a délelőtti órakeretbe is beépítettük a pénzügyi ismereteket. Több kollégám például matematika-, történelem- vagy éppen földrajzórán is foglalkozik pénzügyekkel.

 Pénzügy órát tartani diákoknak nem egyszerű. Sokan úgy gondolják, száraz anyag, sok számolással… Hogy tudtad elérni, hogy felcsillanjon a szemük, ha pénzügyi ismeretekről van szó?

Minden évben az első órát úgy kezdtem, hogy megkérdeztem a diákoktól, hogy ismerőseik, folytatnak-e FOREX-kereskedést. Sokan, érthetően, azt sem tudták, mit jelent maga a szó! A második kérdésemre, miszerint van-e ismerősük, akinek devizahitele van, már többen igennel válaszoltak. Akkor elmagyaráztam nekik, hogy devizahitelesként tulajdonképpen FOREX-kereskedést folytattak, hiszen a forint erősödésére vagy stagnálására spekuláltak az adott devizával szemben. Egy átlagember pedig pont annyira nem tudta, pontosan mit tesz, amikor devizahitelt vesz fel, mint ti most, és ez okozta a nagy bajt! Innentől kezdve mindig lendületet vettek az órák. Fontos, hogy nem pusztán tananyagot, hanem a mindennapi élethelyzeteket, a pénzügyi döntéseket gondolunk végig.

 A mindennapi pénzügyi kérdéseket és tapasztalatokat tehát beépíted az óráidba. A gyerekek megértik, hogy amit tanulnak, az nem tananyag, hanem saját felelős döntéseik megalapozása. Mindehhez azonban nagy szaktudás, alapos, széles körű pénzügyi tájékozottság szükséges.

Nagyon sokat jelentett számomra, hogy kaptam szakmai segítséget. A Pénziránytű Alapítvány gondozásában megjelent egy nagyszerű tankönyv, az Iránytű a pénzügyekhez, amely egy nagyon komoly informatikai háttérrel egészül ki. E-learning portál, rengeteg szimulációs játék, egyre több és több verseny, szakmai rendezvény. Diákjaim nagyon szeretik ezeket a programokat, eseményeket, és hatalmas előny, hogy a tananyagot játékosan tudják elsajátítani. Valóban a mindennapok pénzügyi döntései jelennek meg a tananyagokban, így nem nehéz a gyerekeket bevonni.

 A BÉT Részvényfutamon és a többi tőzsdei versenyen már fogalom a nevetek. Diákjaiddal azonban ott vagytok szinte minden pénzügyi versenyen, és nagyon eredményesen szerepeltek. Mivel tudod motiválni a gyerekeket?

Mindig eszembe jut a hajdani legendás edző, Verebes József neve, aki egy addig esélytelen csapat öltözőjében elhitette a játékosokkal, hogy ők a világ legjobbjai. Mindig elmondom a diákoknak, hogy a pénz világában a felnőttek is követnek el hibákat. Ha valaki rossz döntést hoz, nem baj, abból is rengeteget lehet tanulni. Mindig átbeszéljük az adott esetet, és közösen levonjuk a tanulságokat. Eredménytől függetlenül sikerként élnek meg minden versenyt. Az is igaz, hogy hatalmas motivációt jelent számukra, hogy a pénzügyi versenyeken igen komoly díjakat lehet szerezni. Tanítványaim között van három lánytestvér,  akik csak ebben a tanévben milliós értékű nyereményeket versenyeztek össze maguknak.

 Melyik eredményetekre vagy a legbüszkébb?

Az elmúlt négy évben a BÉT Részvényfutamon három első, egy második és három harmadik helyezést értünk el, de nagyon sok a különdíjas, egyéb kategóriákban nyertes diákunk is. Arra is nagyon büszkék vagyunk, hogy a KEBA pénzügyi és tőzsdei versenyen az elmúlt 5 évben 6 csapatunk is bekerült a döntőbe és az elődöntős csapatok közel harmadát is mi adtuk a „trader felületen”. Az is külön öröm, hogy az idei BankCode versenyen két csapatunk is ott lesz a döntőben. Gyakorlatilag 2020 eleje óta minden magyar pénzügyi versenyen ott voltunk, sokszor nyertek, és fantasztikusan szerepeltek a gyerekek

Hajas Evelin, , a BÉT Részvényfutam győztese

Az iskolában már egy egész kis hálózatot fejlesztettél a pénzügy iránt elkötelezett gyerekekből. Hogy is épült ki ez a szervezet?

A versenyeredmények mellett nagyon fontos, hogy kialakult az iskolánkban egy diákokból álló pénzügyi team. A hálózat kialakítása nem ment egyik napról a másikra, de most már ott tartunk, hogy minden háromfős csapatnak, van egy chatszobája, és három ilyen kisebb csapat egy nagyobba is tömörül. Az információáramlás ezen keresztül háromszorosan biztosított. Egy olyan versenyen, mint a Részvényfutam, vagy a csapatversenyeken rendkívül fontos az információáramlás. Ha egy kezdő tanulónknak gyakorlás közben kérdése van, a hálózatban mindig van, aki figyel rá. A hálózat működtetése rendkívül sok időt vesz igénybe. A versenyre készülős időszakban heti 12-15 órám is rámegy, de nem bánom, nagyon élvezem. A diákok pedig elfogadták, hogy én is a gépezet része vagyok, igaz szerintük, az egyik legfontosabb. Találóan, azt szokták mondani, én vagyok „az elosztó”. 

Versenyre készülnek a gGimnázium diákjai.

A tőzsde világa izgalmas egy versenyen is, de igazán élesben lehet az. Hasznosítod te vagy diákjaid az itt megtanultakat az életben is?

Mivel számukra a tőzsde, a pénzügyek újdonságnak számítanak, sok új fogalommal kell őket megismertetni egy olyan verseny során, mint például a Részvényfutam. Puffer, öntés, „hírre venni, pletykára adni” vagy „Mari nénik” mind olyan dolgok, amelyeket a tőzsdei szlengben használnak, de számukra természetesen újdonság. Eleinte túl sok jelentőséget tulajdonítanak a friss híreknek, főként nagy tőzsdei vállalatok esetében, erre szoktam mondani: gyerekek a Titanic  mint hatalmas monstrum, mennyi idő alatt fordult arra a hírre, hogy a láthatáron jéghegy?

Életszerű hasonlatokat használok, azokat gyorsan megértik. Fontos, tudják, hogy mit jelent a hozam és kockázat a gyakorlatban. Szánok rá időt, hogy megértsék, hogy például a tőkeáttételes kereskedés mennyi kockázatot rejt, és ha családjuk lesz, kerüljék, mert egyetlen nap alatt anyagilag tönkre tehetik magukat. Nekem már szenvedélyem a pénzügy és a tőzsde, napi szinten figyelem a híreket, olvasom a tőzsdei és gazdasági portálokat. A diákoknak azt tanácsolom, hogyha felnőnek, és úgy gondolják, a rengeteg gyakorlás után már érettek rá, megpróbálhatják. Fontos, mindenképpen diverzifikáljanak, és van egy aranyszabály, „konyhapénzzel” nem tőzsdézünk!

További hírek