Tartalom rész kezdete

Hírek

Már lehet regisztrálni a következő PÉNZ7 önkéntes előadóinak

Az iskolákban 2020. március 2-6. között zajló tematikus programhéten a pénzügyek terén jártas önkéntes szakemberek adhatják át tudásukat a fiatalabb generációknak. Azok, akik kedvet éreznek egy vagy több rendhagyó tanóra megtartásához jelezhetik részvételi szándékukat.

A lakosság pénzügyi tudatosságát fejlesztő kormányzati stratégiához kapcsolódóan immár 6. alkalommal kerül megrendezésre a PÉNZ7 elnevezésű országos rendezvénysorozat. A program célja, hogy az általános és középiskolás fiatalok tudatosabban kezeljék pénzügyeiket, a mindennapi életben is könnyen hasznosítható ismeretekkel rendelkezzenek a gazdaság és a pénzvilág működéséről, valamint többet megtudjanak a vállalkozásindítás lehetőségeiről, illetve azok természetéről.

A kezdeményezés sikerét bizonyítja, hogy 2019-ben 220 ezer diákot mozgatott meg, ami kiemelkedőnek számít az európai országok (például Németország, Olaszország, Belgium, az Egyesült Királyság és Franciaország) viszonylatában. A PÉNZ7 nemzetközi elismertségét pedig az jelzi, hogy a Global Money Week harmadik éve választja meg a programot a legsikeresebb rendezvényei közé.

Az idei tanévben a PÉNZ7 témája a Pénzügyi biztonság (biztosítások és digitális biztonság). Az ehhez kapcsolódó, játékos gyakorlatokkal színesített tanórák három korcsoportban kerülnek megszervezésre: 5-6., 7-8. és 9-11. évfolyamok tanulói számára. A csatlakozni kívánó szakemberek felkészülését természetesen a program honlapjáról letölthető oktatási anyagok és óravázlatok segítik. Ezeket tapasztalt és a témában jártas pedagógusok állítottak össze az Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetének lektorálása mellett.

A program pénzügyi és vállalkozási témájának szervezői a Pénzügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Információs és Technológiai Minisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány és a Junior Achievement Magyarország Alapítvány.

A programra  a PÉNZ7 oldalán lehet regisztrálni:

További hírek