Hírek

Közel 13 ezer fiatal töltötte ki a Nagy Pénzügyes Tesztet

Összesen több mint 16 ezer érdeklődő töltötte ki a február 16-i határidőig a DUE Médiahálózat II. Nagy Diák Pénzügyes Tesztjét, közülük a versenyző 14-20 év közötti fiatalok száma 12 950.

 A vetélkedő célja, hogy játékos, élményszerű és szórakoztató módon keltse fel az érdeklődést a sokak számára túl komolynak vagy nehéznek gondolt pénzügyek iránt. A megmérettetés a legjobbak között tovább folytatódik; a verseny  második fordulója és a döntője 2020. március 6-án, a PÉNZ7 kiemelt záró eseményeként fog lezajlani a Pénzügyminisztériumban.

 A tavaly októberben meghirdetett II. Nagy Diák Pénzügyes Teszt első fordulójában egy 20 kérdésből álló teszten online mérhették fel a tudásukat azok, akik vállalkoztak a kvíz kitöltésére. A kérdéssoron bárki próbára tehette ismereteit, de a versenyben – az elnevezésével összhangban - csak a 14-20 év közötti fiatalok kaptak lehetőséget a továbbjutásra. A verseny második fordulójába 120 fiatal – a legjobb eredményt elért tesztkitöltők – kapnak meghívást a március 6-i középdöntőbe, amelyet a Pénzügyminisztériumban rendeznek. Ekkor egy újabb teszt segítségével személyesen mérhetik össze pénzügyes ismereteiket, majd ugyanezen a napon az így kiválogatott legjobb 12 játékos közönség előtt méri össze tudását egy színpadi kvíz keretében. Az első helyezett nyereménye egy Samsung Galaxy Note 10 készülék lesz, a második és harmadik legjobb eredményt elérőket pedig okostelefonnal jutalmazzák. A támogatók jóvoltából számos egyéb meglepetés várja a játékban résztvevőket: a középdöntőbe jutott legfiatalabb játékos egy tabletet kap, a középdöntőbe legtöbb játékost delegáló iskolának egy értékes laptop lesz a nyereménye. Végül egy Apple Beats Solo fejhallgatót sorsolnak ki azok közt, akik az online játékban regisztráltak.

A versenyt a Pénzügyminisztériumon kívül idén a Diákhitel Központ, a Pénziránytű alapítvány és a MABISZ is támogatja.

További hírek