Hírek

Januártól nem fizetnek szja-t a négygyermekes édesanyák

Igénybevételéről az adóbevallásnál kell nyilatkozni, élethosszig szól, és azokra is vonatkozik, akiknek már felnőtt gyermekeik vannak.

Párhuzamosan vehetik igénybe januártól a családi adókedvezményt és a négygyermekes anyáknak járó személyi jövedelemadó-mentességet az érintett családok. A mentesség azoknak az anyáknak is jár, akik már felneveltek, nevelnek, vagy akik január 1-je után vállalnak négy vagy több gyermeket. Az szja-kedvezmény éves szinten mintegy 40 ezer édesanyát érint, és a világon egyedülálló módon támogatja és ismeri el a gyermeknevelést. A legalább négygyermekes anyákat illető örökélet szja-mentességgel idén Pénzügyminisztérium számításai szerint 20 milliárd forintot hagy a családoknál. 2020. január 1-jétől azok édesanyák, akik legalább négy gyermeket szültek vagy fogadtak örökbe, és azokat saját háztartásukban nevelték a fizetésükből 15 százalékkal többet vihetnek haza.

Célszerű még januárban kitölteni az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatók mielőbb figyelembe vegyék a munkavállalóknak járó kedvezményeket.

Magyarország családközpontú kormányzásának fontos eleme a hétpontos Családvédelmi Akcióterv, ennek része a legalább négy gyermeket vállaló anyák személyi jövedelemadó-mentessége is. Júliustól négy elem már életbe lépett: a Babaváró-támogatást, a kibővített csok-ot, a jelzáloghitel egy részének elengedését, illetve a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményét már igényelhetik a családok, ezek mellett pedig folyamatos a bölcsődefejlesztési program.

További hírek