Hírek

Idén is a Pénzügyminisztérium adott otthont a Pénzmesterek díjátadó ünnepségnek
2022 Pénzmesterei a Pénzügyminisztériumban
Idén immár negyedik alkalommal indította el az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) az ország egyik legnépszerűbb pénzügyi témájú versenyét, a Pénzmesterek vetélkedőt. A megmérettetésre összesen közel 5000 diák regisztrált, bővítette és tette próbára a tudását a több, mint 1,5 millió forint összértékű nyereményekért. A középiskolásoknak szóló online verseny idén is a Magyar Nemzeti Bankkal, a Pénzügyminisztériummal, a Pénziránytű Alapítvánnyal és a Budapesti Értéktőzsdével együttműködve valósulhatott meg. Továbbá 2022-ben szakmai szponzorként támogatta a Pénzmesterek megvalósulását a Budapesti Értéktőzsde, az OTP Egészségpénztár és a Pannónia Nyugdíjpénztár is. A legeredményesebb versenyzők és felkészítő tanáraik a Pénzügyminisztériumban megrendezett ünnepélyes díjátadó eseményen vehették át a nekik járó nyereményt 2022. november 4-én.
„Az ÖPOSZ fontos küldetésének tartja, hogy megfelelő tudást biztosítson a jövő generációinak a sikeres anyagi öngondoskodás és pénzügyi tudatosság megalapozásához. Így hatalmas öröm számunkra, hogy évről-évre egyre nagyobb az érdeklődés a Pénzmesterek iránt: a több ezer elért diákon keresztül az ő szüleiknek is segítünk megtenni az első lépést a tudatosság felé” – mondta Nagy Csaba, az ÖPOSZ elnöke, aki azt is kiemelte: „az idei vetélkedő nem csak azért volt különleges, mert tovább sikerült bővíteni a verseny tudástárát és létszámát, hanem mert idén azokat a tanárokat is díjaztuk, akik kitartó munkájukkal támogatták a diákok felkészülését”.
„A Pénzügyminisztérium fontos feladatának tartja, hogy támogassa a fiatalokat pénzügyi ismereteik bővítése során, ennek elérésében pedig az ilyen játékos vetélkedőknek kiemelt szerepük van. A tavalyi sikerek után a minisztérium 2022-ben is különdíjat ajánlott fel a legötletesebb esszék fiatal megalkotóinak. Rövid klipek készültek a szerzők szereplésével, hogy a korosztályuk más csatornákon keresztül is megismerhesse a legjobbak meglátásait és tanácsait e fontos témában” – emelte ki Tóth Tibor, az Államháztartás Finanszírozásáért és Nemzetközi Kapcsolatokért felelős államtitkár az ünnepélyes díjátadón.
A tudásanyag egy regisztráció követően továbbra is elérhető a Pénzmesterek weboldalán, így az érdeklődők elmélyíthetik pénzügyi ismereteiket, illetve a próbakvíz segítségével felmérhetik jelenlegi tudásukat és az esetlegesen fejlesztendő területeket.
A Pénzmesterek verseny 2022-es díjazottjai:
Pénzmesterek verseny:
- Helyezett: Szafián Petra – Kőszeg, Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
- Helyezett: Szafián Réka – Kőszeg, Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
- Helyezett: Lénárt Csongor – Szeged, Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikum
Nyugdíjpénztári kategória:
- Helyezett: Riegler Csenge – Kőszeg, Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
- Helyezett: Kiss Botond Attila – Zalaegerszeg, Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium
- Helyezett: Varjú Rozália – Szeged, Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikum
Egészségpénztári kategória:
- Helyezett: Kancsal Levente Mihály – Kőszeg, Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
- Helyezett: Papp Gergő – Kőszeg, Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
- Helyezett: Hajas Evelin – Kőszeg, Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
További díjazottak:
- Legjobb 9. évfolyamos diák, aki más díjat nem nyert: Bakó Dominik – Körmend, Körmendi Kölcsey Utcai Általános Iskola
- Legjobb 10. évfolyamos diák, aki más díjat nem nyert: Simon Gergely – Kőszeg, Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
- Legjobb 11. évfolyamos diák, aki más díjat nem nyert: Kovács Bence – Kőszeg, Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
A legjobb esszét író diákok:
- Szőke Miksa – Budapest, Budapesti Innovatív Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola
- Szafián Petra – Kőszeg, Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
- Kiss Botond Attila – Zalaegerszeg, Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium
- Szafián Réka – Kőszeg, Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
Díjazott felkészítő tanárok:
- Az I. és II. helyezett diákokfelkészítő tanára: Kiss Zoltán
- A III. helyezett diák felkészítő tanára: Kristó Zsuzsanna
- A versenyben legtöbb diákot elindító osztályfőnök: Sándorné Nyitrai Ágota
A díjazott iskolák:
Pénzmester verseny legeredményesebb iskolája: Kőszeg, Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
Legtöbb diákot indító iskola: BKSZC Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum
Az iskola, amely az első 100 versenyző közül a legtöbbet delegálta: Kőszeg, Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
Gratulálunk a nyerteseknek!
További hírek
-
Rangos nemzetközi díjat kapott a Pénzmúzeum
A European Museum Academy (EMA) fődíját nyerte el a Széll Kálmán téren található Magyar Pénzmúzeum …
-
Pénzügyes Nap a Médiatáborban – interjú Török Barnabással
A DUE táborban idén is megrendezésre került a népszerű Pénzügyes Nap. A táborozók ebben az évben – …
-
Zsebre tettük a pénzügyeket a Médiatáborban
A DUE Médiatábornak évek óta az egyik állandó programja a Pénzügyes Nap. A táborozók teszteket tö …
-
700 ezer kiadvány segíti a diákok pénzügyi nevelését az új tanévben
162 ezer példányban érkeztek meg a hazai iskolákba a pénzügyi tudatosság fejlesztését támogató Á …