Tartalom rész kezdete

Hírek

A ZsetON-bajnok szerint is fontosak a pénzügyi ismeretek

Építészmérnök szeretne lenni a ZsetON pénzügyi verseny középiskolás kategóriájának győztese, Gombos Gergely. A fővárosi Kempelen Farkas Gimnázium 11-dikes tanulója az „Okosan a pénzzel!” részére arról is mesélt, hogy a pénzügyi jártasságot fontos képességnek tartja a jövőre nézve, függetlenül attól, hogy kinek milyen foglakozása, munkaterülete van.

Gergely a KRÉTA e-napló értesítésének köszönhetően hallott először a ZsetON versenyről, az első fordulót egyfajta felkészülésnek is tekintette, illetve rendszeresen képezte magát a témában. Azt is megtudtuk, hogy annak ellenére rutinos versenyzőnek számít, hogy ez volt az első pénzügyi témájú megmérettetés, amelyen elindult. Eddig matematika versenyeken vett részt jobbára matematika tanára biztatására, és azért is, mert szereti az ilyenfajta kihívással járó helyzeteket.

A ZsetON verseny középiskolás győztese alapvetően fontosnak tartja a pénzügyekben való jártasságot függetlenül az adott ember által ellátott munkakörtől. Családjukban édesapja a „pénzügyminiszter”, és őt a család fiatal tagját egyelőre ritkán vonják be pénzügyi kérdésekbe a szülei. Az előrelátás, a tervezés kifejezetten hangsúlyos családjuk életében. Gergely egy letéti bankszámlával rendelkezik, amelyhez a 18. életévének betöltése után fér majd hozzá. Ezt a pénzt felnőtt életének elkezdéséhez kívánja felhasználnia a fiatalember, aki elmondta, hogy úgy látja, osztálytársai és barátai körében mindenkinek van annyi tájékozottsága pénzügyek terén, ami ebben a korban szükséges lehet. De természetesen mindig van hová fejlődni – tette hozzá Gergely.

Azon még nem gondolkodott, hogy jövőre is elindul-e a versenyen, amelyet élvezetesnek és izgalmasnak tartott annak ellenére, hogy idén a járvány miatt kizárólag online rendezték meg mind a három fordulót, így az ÉLŐ döntő hangulatát nem tapasztalhatta meg. Ha nem is vesz részt a versenyen 2022-ben, mindenképpen nyomon fogja követni – tudtuk meg Gergelytől, akit leginkább a mérnöki pálya vonz. Építészmérnöknek szeretne tanulni, azt még nem tudja pontosan hol. A BME és egy dániai egyetem is szóba jöhet.

További hírek