Hírek

A pénzügyi ismereteket játékos és figyelemfelkeltő előadásokkal meg lehet szerettetni a diákokkal
A Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj diákkategóriájának egyik győztese Czuczor Bence, a jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium tanulója. Bence annak ellenére ért el számos kiemelkedő eredményt a pénzügyi tudatosság terén, hogy nem feltétlenül gazdasági pályán képzeli el a jövőjét. Példája mutatja, hogy a pénzügyi, a gazdasági témákban elmélyülni nem csak a szakirányú továbbtanulás céljából érdemes.
Mióta érdekelne a pénzügyek, hogyan kerültél kapcsolatba a közgazdaságtannal?
A pénzügyekkel 9. osztályban ismerkedtem meg. Az első csapatversenyünkre még Kisfaludi Irén tanárnő javaslatára jelentkeztem, majd megkedveltem ezt a tantárgyat és azóta is érdekel.
Az iskolád számos pénzügyi ismeretterjesztő kezdeményezésben vesz részt. Melyik program tetszik neked a legjobban és miért?
A Fáy András Alapítvány szervezésében tartanak előadást a pénzügy világában érdekelt emberek. Kisfaludi tanárnő is folyamatosan figyeli, hogy milyen versenyekre jelentkezhetnénk akár egyénileg, akár csapatban.
A Nemzeti Alaptanterv alapján egyre több tanóra anyagába kerülnek be a pénzügyi ismeretek. Diákként mi a véleményed erről?
A diákoknak ezek az ismeretek mind a jövőben, de már most is nagy hasznára válhatnak és megkönnyíthetik az életünket, hogy eligazodjanak a pénzügyek világában. Így ennek a változtatásnak kifejezetten örülök.
Számos versenyen értél el akár egyéni, akár csapatban jó eredményt. Melyik verseny tetszett neked a legjobban és miért?
A K&H Bank szervezésében vettünk részt egy csapatversenyen tavaly előtt. A 4 fős csapatunk mindent megtett a siker érdekében, a felkészülést és magát a versenyt is nagy élvezettel éltük meg.
Hogyan készülsz fel a megmérettetésekre?
A versenyekre nagy koncentrációval készülök otthon és az iskolában is, otthon témakörök szerint videókat és cikkeket nézek az interneten. Rengeteget gyakorlok a versenyek előtt.
Részt vehettél 2019-ben az Europai Money Quiz európai döntőjében, Brüsszelben. Mesélnél erről?
Az európai döntőbe a nemzeti forduló megnyerésével kvalifikáltuk magunkat. Már a hazai versenyre is sokat készültünk, a brüsszeli döntőre még néhány lapáttal rátettünk. Sütő Ágnes, aki a European Money Week brüsszeli szervezőbizottságának magyar tagja kísért ki bennünket a nemzetközi döntőre, ő segített nekünk a felkészülésben is. A megmérettetés Kahoot-alapú rendszeren zajlott és minden csapat a saját anyanyelvén kapta meg a kérdéseket, a pontosság és a gyorsaság is számított. Brüsszelben a tanulás mellett városnézésre is jutott idő. Jó hangulatban teltek a Brüsszelben töltött napjaink. Szívesen gondolok vissza azokra a pillanatokra.
Szerinted hogyan lehetne ösztönözni a kortársaidat, hogy több figyelmet szenteljenek a pénzügyeknek, hogyan lehet őket motiválni arra, hogy alkalmazzák a megszerzett gazdasági ismereteket a gyakorlatban is?
A pénzügyi ismereteket játékos és figyelemfelkeltő előadásokkal meg lehet szerettetni a diákokkal. Sokan nem látják meg az érdekes részét ennek a tárgynak, én úgy gondolom, hogy csapatversenyekben, barátokkal együtt szórakozva a gyerekek hamarabb megkedvelik a pénzügyeket.
Mik a terveid, hogyan képzeled el a jövődet?
A gimnázium elvégzése után nem pénzügyekkel szeretnék foglalkozni, még ennél is jobban érdekelnek a sportok, a foci különösen közel áll a szívemhez. Sportriporterként vagy sportkommentátorként szeretnék a jövőben elhelyezkedni.
További hírek
-
Online csalások karácsonykor - Az ünnepek alatt is védekezzünk az online csalók ellen!
Rohanás, kapkodás, stressz – sajnos ezek is az ünnepi időszak velejárói. A kiberbűnözők pedig épp a …
-
A hitel nem ajándék - Az ünnepi időszakban is megfontoltan!
Bárkivel előfordulhat, hogy hiába tervezi meg várható kiadásait, mégis hitelre lesz szüksége. Különö …
-
Ötödik alkalommal adták át a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjakat
A pénzügyi tudatosság növelése nemzetgazdasági érdek, ezért a kormány ahogy eddig, úgy a jövőben is …
-
Csak a héten érhetők el a diákok pénzügyi tudatosságát fejlesztő ingyenes online kalandpá …
November 18-22. között a Pénziránytű Alapítvány a Medve Matek csapatával együttműködésben online pé …