Hírek

Idén is sikerrel zárult a Pénziránytű-BankVelem Utazó Iskola Programja

Az elmúlt évek nagy sikerét követően a 2018/2019-es tanévben 100 iskola közel 35 ezer diákjának nyújtott játékos formában pénzügyi oktatást a Pénziránytű-BankVelem Utazó Iskola Programja. Idén már a pedagógusokat is megcélozta a kezdeményezés, akik olyan kétórás képzésen vehettek részt, amely segítségükre lesz majd a magabiztos pénzügyi ismeretterjesztésben.

A Pénziránytű-BankVelem Utazó Iskola Program célja, hogy elősegítse a diákok pénzügyi kultúrájának általános fejlesztését, amely napjainkban elengedhetetlenül fontos a felelősségteljes és tudatos döntések meghozatalához. Az elmúlt években 400 iskola közel 120 ezer diákja kapcsolódhatott be a korosztályuknak megfelelő játékos ismeretterjesztésbe. Külön figyelmet kapnak e tekintetben a vidéki oktatási intézmények, hiszen a társadalmi felzárkózásnak is fontos eleme a pénzügyekben való megfelelő tájékozódás.

A program keretében minden alkalommal képzett trénercsapat tart rendhagyó iskolai tanórát. Az alsós korosztály kétféle játékos tananyag segítségével találkozhat olyan hétköznapi életben fontos gyakorlatias pénzügyekkel, mint például a családi költségvetés elkészítése, a takarékoskodás fontossága, valamint a tudatos vásárlói magatartás. A felsősöknek pedig már négyféle, jól elkülöníthető, gyakorlati példákkal szemléltetett tananyag áll rendelkezésre, továbbá megtudhatják, hogy mire érdemes figyelni az első bankszámla kiválasztásakor, illetve egy hitelajánlat értékelésekor. Ezekhez kiindulópontot a Pénziránytű Alapítvány „Küldetések a pénz világában” című tankönyve jelent, amelyből az MNB támogatásának köszönhetően jelenleg már több mint 1.500 általános iskolában tanulhatnak pénzügyi alapismereteket. A tanórák mellett a tanulók digitális játszóházi foglalkozás keretében a digitális eszközök okos alkalmazásaival, többek között a Pénziránytű Alapítvány egyedülálló Pénzügyi hősképző applikációjával, valamint a JátékBank pénzügyi kvízeivel ismerkedhetnek meg. A tanárok ezzel egy időben kétórás pedagógusképzésen vehetnek részt, ahol a program nyújtotta lehetőségekről is tájékozódhatnak.

A Pénziránytű Alapítvány anyagi és szakmai támogatásával a PontVelem Okos Program keretében megvalósuló Pénziránytű BankVelem Utazó Iskola Programja jövőre is folytatódik. Az érdeklődő iskolák az ország bármely pontjáról már jelezhetik részvételi szándékukat az erre szolgáló információs felületen.

További hírek